Kis (magyar) vérengzés ("Severance" / "Csapatleépítés")

Nem szeretem a horrorfilmeket. Anno ugyan engem is elkapott a tinihorror-láz, így a Sikoly (Scream), Tudom mit tettél tavaly nyáron (I know what you did last summer), Végső állomás (Final Destination) szériák jó néhány részét képes voltam végignézni, de ha jól emlékszem a japán horror remake-ek (A kör / The ring, Átok / The grudge) végleg ráébresztettek, éppen elég dolog van az életben ami miatt nem tud az ember lánya elaludni este, nincs szüksége még tévéből kijövő, plafonon mászkáló, hajjal borított arcú kísértetekre is..

Ehhez képest most mégis megnéztem az újra "mókás" magyar címmel rendelkező Csapatleépítést, méghozzá azon fő okból, hogy kis hazánkban forgatták. És ráadásul nem más országként jelent meg a vásznon a Mátra sötét erdeje, hanem még el is hangzik, hogy ez Magyarország. Mivel helyi fegyveres erők állnak neki a békés csapatépítésre érkező briteket gyilkolászni, kérdés, hogy ez mennyire jó országimázs nekünk, de csak nem egy ilyen - legalább annyi vígjátéki mint horror elemmel rendelkező film alapján ítél meg valaki egy országot. A készítők is belezavarodtak picit a "balkáni" hangulatba, ugyanis a helyi szereplők közül a film elején a buszsofőr pl. még valóban magyarul beszél, néhány gyilkolászó gerilla is, aztán egyszer csak hopp: a többi gerilla fickó már oroszul (?) kiabál egymásnak támadás közben. Erre azért nem ártott volna odafigyelni..
Szerencsére a film egyébként sem veszi túl komolyan magát, kicsit horror-paródia is, és van néhány jól eltalált fordulat, amikor pont nem az történik, amit az x filmet látott néző elvár (pl. női szereplő hátán éjjel hatalmas pók mászik, de ő amikor ezt észreveszi, ahelyett, hogy sikítozni kezdene, mosolyogva, barátságosan kezére másztatja a "kis állatot", és kiteszi az ablakon.. Aholis hirtelen meglát egy maszkos leskelődő pasast - és mégis sikítozni kezd). Plusz ott van még az alap felállásból adódó irodai-kollegális poénok hada, a szőke kollegina, akire mindenki hajt, a kockafejű szerencsétlen, a drogozó menő arc, és természetesen a főnök, aki a legnagyobb idióta a társaságban.
Összességében tehát nem sikerült rosszul a film, ha valaki bírja a műfajt, mindenképpen ajánlott, ha viszont nem, ezért talán jobb, ha nem erőlteti meg magát, maximum a poénok miatt.

Végtelen történet? ("Game of Thrones" / "Trónok Harca")

Szeretnék a blog címében szereplő "más" kategóriára hivatkozni, és ezúttal egy könyv-folyamról írni. Bár a George R. R. Martin által írt (eddig) 5 kötetes fantasy történet első kötetét az HBO már el is készítette 10 részes sorozatként, mégis inkább a könyveket ajánlom.
Nem tagadom, a gigászi elképzelt világ, a több tucat főszereplő, a fordulatos történet olvasásához, követéséhez nem kis elszántság kell. Leginkább olyan érzése van az embernek, mintha A Gyűrűk Urát Ken Follett Katedrálisával mixelték volna, vagyis nem klasszikus fantasy-vel van dolgunk, sokkal inkább történelmi regényre emlékeztetnek a könyvek. Nem találkozunk lépten-nyomon varázslattal és különös lényekkel, néha maximum sejteni lehet, hogy valamiféle mágia történt, de ezt még maguk a szereplők sem hiszik általában.
A Trónok Harca magyar cím most sem a legpontosabb, a szó szerinti fordítás: Trónok Játszmája (Game of Thrones) közelebb állna a könyvek hangulatához. Ez a fő irányvonal, a tanulság, akárcsak az életben: a küzdelem a hatalomért állandó. És majdnem a legkevésbé számít a fizikai erő, a hadseregek mérete, a megnyert csaták száma – annál inkább a cselszövések, árulások, titkos szövetségek. Ahogy a valódi történelemben, itt is évszázadokra nyúlnak vissza az egyes uralkodó családok, földrajzi régiók közötti vetélkedések, és képtelenség igazságot szolgáltatni, mert ami az egyiknek jogos győzelem, a másiknak vérbosszút fakasztó sérelem.
Martin zseniális író: szövevényesen izgalmas történetet tud alkotni, és közben olyan mélységekben elmerülni a karakterek megismertetésében, hogy akit szívből gyűlöltünk több köteten át, néhány fejezet elteltével már szánjuk, sőt, már-már izgulunk a jövőjéért.

Előre jelzem, hogy füttyös jókedvünk nem lesz a kötetek olvasásától. Az általános hangulat igencsak nyomasztó, a kezdetben megkedvelt karakterek sorra hullanak, vagy olyan kegyetlen irányt vesz a sorsuk, hogy azt nem egyszerű feldolgozni még olvasóként sem. Mindemellett az író állandó bizonytalanságban tart minket: halottnak vélt karakterekről bebizonyosodhat, hogy élnek, másokról kiderül, hogy álnéven, álruhában ismertük meg őket. De ha mindehhez hozzá tudjuk szoktatni magunkat, sokkal jobban értékelhetjük a sokszor megjelenő szarkasztikus humort, a helyzetkomikumokat.
És ami a legszebb az egészben: még legalább két kötet megjelenésére vár a mára milliósra duzzadt olvasó-rajongótábor. Mivel ez még több évbe telhet, egy emberként szurkolunk Martin jó egészségéért, és hogy a sorozattal kapcsolatos forgatókönyv-írói munkája ne kösse le túlságosan.
Az sem jár rosszul, aki mégis a sorozat nézésére szavaz: az első évadban Sean Bean (a Gyűrűk Ura Boromirja) és Mark Addy (Alul Semmi, Lovagregény) mellett többek között a zseniális Peter Dinklage (Halálos Temetés, Kés/Alatt) kiemelkedő alakítását láthatja, utóbbi méltán kapott Emmy díjat ezen szerepéért. A második évad áprilisban indul az USÁ-ban.